Jársz egy utat (beteg vagy, szegény vagy, rossz házasság, magány vagy épp átlagos, semmilyen élet...). Nem azért, mert azt választottad, hanem mert az jutott. Látod mi történik. Kínlódsz benne, szenvedsz. Van, hogy kevésbé, máskor már szinte elviselhetetlenül.

És vársz.

Várod, hogy történjen valami. Valaki megmentsen, valamit odasodorjon az élet, és te csak elfogadhasd, és kész, túllegyél rajta, hogy elfelejthesd a szenvedést.

De a csoda nem jön, és te egyre türelmetlenebbé, és feszültebbé válsz. Az okokat keresed. Másokban, talán magadban. De semmi sem változik. Már kételkedni kezdesz az álmaidban, és közben dühöngsz, elégedetlen vagy, hibáztatsz. Persze kívül görcsös mosollyal az arcodon, olykor talán még magad előtt is tagadva az igazságot, hogy rettegsz. Félsz, mi lesz, ha a dolgok mégsem úgy alakulnak, ahogyan azt te akartad. Ahogyan azt kitaláltad....pedig olyan szépen, mindent megterveztél. Óhatatlanul felmerül benned a kétely, mi van ha elveszíted az álmaidat?...

Ettől kétségbeesel, küzdesz. És ez a küzdelem fáraszt, kimerít. Utolsó erőddel, de mindig újra, és újra nekiugrasz.

Ezek a ciklusok százszor, ezerszer talán milliószor végigfutnak rajtad, olykor percek, máskor hónapok vagy évek alatt.

A végére már olyan elgyötört vagy, mint egy csapdában megkínzott vad. Minden erőd elfogyott, a végére érsz az életben maradásodba vetett küzdelmednek.

Aztán egyszer csak megtörsz. Végleg feladod (magad). Végre alázatossá leszel, és megérted, hogy nem, nem a te kezedben van az irányítás. Végre megjelenik benned az elfogadás az iránt, ami adatott. És sok-sok felismerés után hálás,

szívből,

mélyről,

teljes lényed által hálás leszel azért, amit kaptál.

Akkor könnyekkel telt szemmel rebegsz, üvöltesz vagy suttogsz el egy imát valakinek vagy valaminek odafentre. Ebben az imában szíved legmélye is kitárul, átengedve magán minden fájdalmat, feloldódik abban, ezáltal megtapasztalva a szabadság szellőjét. Akkor végre elmúlik a kényszered, hogy változtass Azon...hogy megszabadulj Attól...hogy irányítani próbáld Azt. A hála elmos minden kételyt, minden szenvedést, minden elégedetlenséget, minden haragot.

A szabadság, amire oly nagyon vágysz, a szívedben kell, hogy megszülessen. Senki sem fogja a kezedbe adni. Sem vagyontól, sem világi örömöktől nem fogod megkapni.

Légy kíméletlenül őszinte magadhoz most az egyszer, és valld ezt be!

Meglátod, mi történik...