Persze, azt hiszed és tapasztalod, hogy az életed ennyi. Mindenkitől ezt látod, a szüleid is ezt tanították:
Gyereket nevelsz, dolgozol, segítesz a családtagoknak. Minden nap kelsz, fekszel, eszel és iszol. Látsz, hallasz (ha szerencsés vagy), ízlelsz, szagolsz és tapintasz. Beszélsz...gondolkodsz...érveket és ellenérveket gyártasz. Tanakodsz magadban, tervezel, próbálod érvényesíteni az akaratod, már-már automatikusan lépsz kapcsolatba bárkivel, és mindig a megszokott sémádat használod. Egyszerű, és robotszerű.

Ezért unod az egészet.

Valószínűleg észrevetted már. A szokásaid rabja vagy! Minden elszürkült. Szégyelled bevallani, de még a férjed, feleséged is... az egykori szerelmed, a legnagyobb kincsed.
Gondold végig, ne féltsd "magad" annyira, és nézz bele az életedbe: belehalnál, ha minden napod ugyanúgy telne? Belehalnál, ha nem lenne hétvége, kikapcsolódás, nyaralás?

Nyomasztó, ugye?

Hirtelen a szíved táján űrt érzel. És már el is fordítottad a tekinteted. Ez nagyon fájdalmas. Nem akarsz tudni róla. Inkább:
Meg akarsz házasodni, házat akarsz építeni, el akarsz utazni, gyereket akarsz szülni, le akarsz fogyni, vállalkozást akarsz indítani, új barátokat akarsz, gazdag akarsz lenni...Minden egy helyre mutat, ugye látod? Ez a daráló is egy irányba működik.
Mindegyik azt az űrt próbálja meg betölteni, amit te szomorúságként, fásultságként, fáradtságként tapasztalsz a szívedben. És mindig újra, és újra el akarod nyomni. Hol evéssel, hol szexszel vagy újabb párkapcsolattal, hol ivászattal, harácsolással, vásárlással, a küllemed túlértékelésével, drogokkal, de lehet, hogy öko-bio mániával, ezotériával, asztrológiával, kineziológiával, mindenféle energiavarázslattal. Mert mindent akarsz, MINDENT, kivéve egy valamit. Szembenézni a ténnyel, hogy nem tudod ki/mi vagy, mi a feladatod, miért vagy, és hogyan lehetnél boldog.

Kérdezd meg magadtól!:

Kitartás kell a mindennapjaidhoz?
Ki kell TARTANOD a nap végéig, és közben akár ajzószereket használnod?
El kell tűrnöd a környezetedet?
Plusz energiádba kerül túlélni egy napot?
Ahelyett, hogy a szíved gyarapodna a nap végére, inkább ki, és lemerülsz?

Tudom, kínos kérdések. Ez megy, mióta az eszedet tudod. Túl régóta már, nem? Hát akkor? Mire vársz?

                                                                                                                                               

Ha itt állnál most mellettem, egy hangszóróval a füledbe ordítanám, hogy: HAGYD ABBA! (Nem biztos, hogy meghallanád.)
Ne altasd magad tovább! Ne nyugtasd magad belül, hogy majd holnaptól...majd, ha...akkor minden más lesz.

Ez egyben nevettető fintor, másrészt keserű humor.
Tapogatózol, keresed, hogy ki vagy. Ez az összes tévelygésed kiinduló kérdése.  A tragédia ott rejlik, hogy nem veszed észre a játékot, komolyan veszel minden mozzanatot, minden másodpercet, minden bukást, a keresést, minden pillanatnyi beteljesülést. Ezzel elvágva magad a valóságtól.

Ha úgy érzed elég volt már, és bárhová mentél, mindig lyukba estél, bolyongásod nem hozott valós eredményt, akkor állj meg, és nyisd ki végre a szemed! Tárd ki a szíved, és ne okoskodj tovább, légy bátor, és ne sajnáld magad annyira!

Te vagy a lehetőség maga, TE vagy az, amit keresel.