A megkínzott, aki feladta, mégis hogyan könyörögjön még haláláért? Vágyod a halált, a megsemmisülést? Vágyod, hogy vége legyen? Vágyod, hogy végre ledöntsön, teljességgel megsemmisítsen?
Látod...még mindig akarsz! Továbbra is csak menekülsz..menekülsz a jelen elől, mi akarva-akaratlanul végigsöpör rajtad, és fennakad rozsdás szögeiden. Magad köré gyűjtesz tényeket, okokat, vágyakat, reményeket, sérelmeket így...és folyamatosan növeszted kampóid ejtette sebektől belül már rothadó tested. Akad a kép közben, minden pillanat ugrál, mintha a TV adást vibrálva egy-egy hangyakép váltaná fel. És te továbbra is hiszel! És ezt fennhangon állítod, mert fedni akarod bizonytalanságod...hogy nem tudod, még fel sem mered tenni a kérdést: Ki irányítja életed? Ki mondja meg merre haladj, mi történjen veled? Mindent megteszel, hogy beleszólhass, hogy úgy legyen, ahogy TE AKAROD. Hogy a jelen álljon, és te haladhass keresztül rajta, kikerülve minden fájdalmas, minden ébresztő célú "akadályt". Persze sikereiddel, sok-sok pénzeddel, beteljesült vágyaiddal, oltári nagy mázliddal megtéveszthetsz másokat vagy magad, de MAGodat sosem, Ő nem kér tévelygéseiddel permetezett táptalajodból. És meddig teszed még ezt így? Mikor jön el a végső döfés, mi áthatol testeden-lelkeden egészen egyetemes Szívedig, hogy annak fénye végre feltárulhasson...hogy leperegjen rólad ez a hamis mivoltod, ez, mi csak teher neked is, mi alatt csak izzadsz, és bűzlesz.
Legyen meg a szándékod, érezd a kíváncsiságot, legyen erősebb minden egoista félelmednél, tűnjön akár úgy, hogy kifordultál bőrödből, MINDEGY!!!, de ne tekintgess jobbra-balra, ne varázsoljon el külcsín, ne hosszabbítsd meg álmodozásodat, kómás állapotodat csak ÉREZD, ÉREZD a kíváncsiságot!