Kalapál a szívem, ismét kényszerítő erők vettek hatalmukba.
"Saját" halálomat nézhetem végig.
Paradox módon muszáj beszélnem róla, vagy legalább is kifejezni, mégis oly nehezen találom a szavakat. Hogy adhatnám át élve azt, mi a külvilágra kerülve, szavakká formálva már halott? Hogyan tehetnék bármit is azzal, mi csak érintetlenségében képes vibrálni? Hogyan is érinthetném, mi porrá égeti érintéssel próbálkozó kezeimet?
Kérlek ne gondold, hogy ez a valami különlegessége miatt lenne ilyen leírhatatlan. Nem! Ez egy nagyon egyszerű, de hatalmas erő, egy szenvedély! Ez Tűz, égető tűz, ami belülről mar... a lelkem szikrája, ami olthatatlan lángokká hatalmasodott.
Hagyom hadd lángoljon, eloltani már úgysem tudom....minden elég, minden, mit fontosnak vagy jelentéktelennek hittem. Minden, mit hittem.
Tökéletes! Megtisztulok ebben a lángcsapdában, belefekszem, körbeveszem magam tisztító forróságával, hadd pusztítsa el minden részem, tegyen martalékaivá!
Megsemmisülni készülök, ez az egyetlen, olthatatlan vágy!
Köszönöm, hogy eljöttél, hogy meggyulladtál, köszönöm, hogy engem is kiválasztottál. Köszönöm, hogy bennem is felgyúltál, és tüzeddel Szeretetre ébresztettél, és közben elpusztítottál.