Vallomás
Nyugtalanít egy érzés... Azt hiszem talán, hogy adni szeretnék. Azt hiszem talán, a "végére" csak egy vágy marad.
Hogy adhass... magadból. Hogy kifejezhesd mi lakozik odabent, hogy megmutathasd mi vagy valójában, teljes valódban. Kinyílhass, mint egy virág, amitől teljesen és tökéletesen átlátszóvá, tökéletesen sebezhetetlenné válsz. Ez az ártatlanság. A gondolkodás, okoskodás nélküli öröm, mely önmaga örömében virágzik tovább. Nézz egy növényre, egy virágra, a tűzre, a csillagos égre, gondolkozz egy kavics fejével!... Mit látsz? Ott van minden. Abban az egy pillanatban, amikor némaságodban hirtelen elfelejted megvédeni magad, hirtelen elfelejted a maszkot az arcodon, és nem marad az égvilágon semmi más, csak a csodálat. Olyan egyszerű. Kalandra hívlak, melynek végén meglátod, meghatódsz.
Hol van az, amit keresel? Tudod egyáltalán, hogy mit szeretnél igazán?
Hogyan fogok adni nektek, még nem tudom. Nézzétek el kezdeti botladozásaimat, hiszen szívből jön minden szó, s az vagyok én, semmi több. A mag kibújt, készül bimbózni, a csoda már történik.